2011. április 3., vasárnap

Oi-Done

OI Done Litvániából küldte el csomagját, egy barátjával Miderrel kiegészítve, majd mikor megjött a boríték, rákérdeztem Oi Done-nál, hogy válaszolna-e egy pár kérdésemre. Ő válaszolt.

Hol születtél, és hol élsz most?
Litvánia fővárosában Vilniusban születtem és a mai napig ott élek.

Mikor kezdtél el Street Arttal foglalkozni és miért ezt a formáját választottad a művészetnek?
Körülbelül 5 évvel ezelőtt kezdtem el Street Arttal foglalkozni és természetesen a Graffiti volt az amiért elkezdtem, mivel ez nagyon vonzott, majd később vonzóbbnak találtam street artban kifejezni magam. Az utca olyan mint egy nagy galéria, ahol a művészet végtelen és örökkévaló. Mindig utcagyerek leszek, ez az oka annak amit csinálok az utcán.

Mely városokban találhatók meg a matricáid?
Alapvetően a szülővárosomban rakom fel a dolgaim, de ezen kívül rengeteg művésszel cserélgetek, így a munkáimat ők a saját városukban kirakják. Ezáltal rengeteg dolgom van a világ minden táján, így például USA-ban, Olaszországban, Lengyelországban, Mexikóban, Chileben, Szlovákiaban, Hollandiában és még sok más helyen.

Milyen technikát részesítesz előnyben?
Az elején szinte csak kézzel rajzolt dolgaim voltak, de ezt a tanulás miatt hanyagolnom kellett, mert sok időt vett el. Mostanság inkább nyomtatom a dolgaim, de szeretek még mindig rajzolni és posztereket csinálni, azt hiszem,  a rajz az, ami még mindig ebben a műfajban tart.

Milyen üzenetet szeretnél közölni a cuccaiddal?
Tulajdonképpen az utóbbi dolgaimnak nincs igazi mondanivalója. Szeretek rajzolni, így tulajdonképpen a saját örömömre teszem, ezért talán önzőnek is mondhatom magam. A kezdeteknél volt üzenetem is, például körülbelül 3 éve volt egy olyan cuccon, amiben azt közöltem, hogy szeretem a barátnőm. Az neki szólt, csak el akartam mondani. Rengeteg helyen látta ezt és mindig mosolygott rajta. De véleményem szerint a street artban nincs szükség üzenetre vagy mondanivalóra.

Hol kapod az inspirációt a munkáidhoz?
Általában amikor A pontból megyek B-be J

Melyik Street Art művész iinspirál téged a legjobban?
Sok művész van akit kedvelek, de azt gondolom jobb tartózkodni a bálványozástól.

Mit üzennél a Magyar embereknek?
Néhány évvel ezelőtt meglátogattam Budapestet és szerettem azt a várost, az emberek ott nagyon barátságosak voltak. Üdvözletem minden magyarnak és azoknak külön is, akik szeretik a Street Artot.

Ceito

Ceito egyenesen New Yorkból küldte el matricáit, melyek az általa használt karaktert ábrázolják. Ceito sok művésszel közreműködik amikor alkotásról van szó, így a mostani pakkjában is megtalálható egy Josh és egy Robots Will Kill kollab matrica.
http://www.flickr.com/people/c_atvillain/

Chile BOOOOOM!

A következő fantasztikus csomagot egy Chilei művészekből álló csapat küldte. Az öt művész név szerint Nebs Pereira, Jamie Amdnes Serra Panchana, Henruz, Facto, Adrián Raúl Valenzuela Berrios kitettek magukért, és megmutatják azt, hogyan látja a művészetet egy Dél-Amerikában élő alkotó.






the.ragtag

Németországból érkezett a következő pakkocska, melyben matricák, falragaszok és egy különleges meglepetés is található. Ragtag elküldte azokat a szitákat, melyekkel a matricáit otthon a műhelyében elkészíti.
http://www.flickr.com/photos/theragtag/


BaldManWatching

BaldManWatching egy hatalmas falragasszal járult hozzá, ahhoz, hogy sikeres legyen az akciónk. A mű olyan monumentális, hogy adott térben (körülbelül 16 négyzetméteren képtelenség kiteríteni és normális képet készíteni róla, éppen ezért csak a csomagolás amit le tudtam fényképezni. A többit pedig meglátjuk a kiállításon. ;)

ZeroFourArt

ZeroFourArt  a következő csomaggal járult hozzá a kiállításunk sikeréhez!

Fishbitch

Fishbitch vagyis Dr. Knoche ismét horrorisztikus világába kalauzol falragaszával, melyen egy koponya mered ránk vad tekintetével.
http://www.flickr.com/photos/51075717@N00/

.t$.

.t$. Amerikából küldte el cuccait, melynek egy résztét PoorKid-del követett el közösen. kisebb és nagyobb matricák egyaránt találhatóak a csomagban az egészen kicsitől egészen az A/4-es méretig.
Amennyiben többet szeretnél látni látogass el a flickr oldalára:
http://www.flickr.com/people/54189907@N03/

Faylure

A Cuxhavenből származó Faylure imádja a street artot, és megpróbálja dokumentálni, minél több emberrel megismertetni azt.

Ő hozta létre a Free Art Cuxhaven nevű rendezvényt, melynek célja az hogy street art művészek cuccait gyűjti össze a világ minden tájáról, és ingyen elérhetővé teszi azokat a kiállítás megtekintése után.
Amennyiben te is része szeretnél lenni a Free Art Cuxhaven rendezvénynek, küld el te is cuccaid a következő címre:
Free Art - Manuel Gross
Hadeler Heide 1
27478 Cuxhaven
Germany
http://www.faylure.de/freeartcuxhaven/
Az előző Free art Showról pedig a következő Youtube címen egy videót is találsz.
http://www.youtube.com/watch?v=VTxphcRfgqU&feature=player_embedded

Julius-Laid Back

Julius Brüsszelben élő street art fan, ezen kívül pedig rádiós műsorral rendelkezik. Imád az utcákon sétálni, fotózni és az utcai művészetekkel foglalkozni.
http://www.flickr.com/photos/julius_laidback/

Ego-Tek

Az olasz származású Ego-Tek szürreálisan látja a világot, mely karakterein is megmutatkozik. A művész falfestményekkel, matricákkal valamint az általa rajzolt és szerkesztett fanzinnel is jelen van az olasz street art szcénában.
http://egotek.xoom.it/

Daquella Manera

Daquella Manera Washington városában élő spanyolajkú street art művész, aki matricáival jelen van szinte az egész világon, mivel cseréket bonyolít minden földrészen.
Erre a kiállításra matricákat és két ember nagyságú falragaszt is elküldött, melyek közül most a matricáiról tudok képet feltenni, a falragaszait pedig a kiállításon keresheted a falon.
Daniel oldalán pedig utánnanézhetsz mit is alkot a hétköznapokon.: http://www.daquellamanera.org/

BilliKid

BilliKid a nagy amerikából küldte finom kis csomagját. Street artos körökben ismert és elismert művésznek mondható BilliKid munkái főleg a tengerentúlon aratnak sikereket. Hatalmas matrica kombóival, kollaborációs matricáival megdobogtatja a matricagyűjtők szívét.
BilliKid nem csak matricákkal foglalkozik ám, hanem próbálja egybemosni a különböző stílusokat a street arttal. Legyen szó akár egy köztéri padról, vagy kosárlabdapalánkról, elég sajátos elképzelésekkel rendelkezik.

BilliKid munkáit megtekintheted az oldalán: http://www.billikid.com/

M,Val csomagja

M,Val franciaországól küldte el holmiját már az első kiállításra is, most pedig a másodikhoz is csatlakozott. Stílusát tekintve sajátos jegyekkel rendelkezik. Vonalakkal operál, nem is rosszul.

DocoBanksy!

Az Angol királynő helyett Diana képmása köszön vissza néhány tízfontosról, vagyis annak álcázott matricáról, melyet DocoBanksy küldött. A matricák mintája ismerős lehet már egyeseknek az Exit Through the Giftshop című áldokumentumfilmből melynek rendezője a méltán világhírű Banksy.

2011. március 30., szerda

Pillanatnyi elmezavar :)

Sajnálatos módon két hete nem tudom posztolni a beérkező pakkokat, mivel egy horgásztúra során a fényképezőgépem a tó aljára süllyedt, és azóta nem hajlandó engedelmeskedni. :)
Igyekszem a hétvégén orvosolni a problémát, így igazi poszt dömpingre lehet számítani, némi meglepetéssel, hiszen néhány kedves street artos (Litvániából, Ausztráliából és Spanyolhonból) válaszolt egy rövidke kis e-mail interjú kérdéseire, melyeket elétek tárok!
Tehát visszaszámlálás indul, szombaton posztolok!
Addig is RAGASZKODJ!

2011. március 10., csütörtök

Photocoyote

Photocoyote-ról nincs igazán információm, csak azt tudni, hogy munkái szinte az egész világon megtalálhatóak matrica formájában.
Amennyiben meg szeretnéd lesni hol, és mit ragasztott, leselkedj a flickr oldalán vagy akár a facebookon is.
http://www.flickr.com/groups/photocoyote/
http://www.facebook.com/pages/Photocoyote/121963547842572?ref=ts#!/pages/Photocoyote/121963547842572

Bytedust Matricák

HOlland földről érkezett a következő kis csomagocska is, mely Bytedust új nagyméretű matricáit valamint egy pár régebbi kiadást is tartalmaz. A Bytedust nevű céget egy Denis Douven nevű illusztrátor designer viszi, aki nemcsak matricákkal, de designer játékokkal valamint pólógyártással is foglalkozik.
Amennyiben meg szeretnéd nézni a munkáit, azt megteheted a:
http://www.bytedust.com/ oldalon, de vásárolhatsz is a cuccaiból a boltjában amit a http://www.bytedust-shop.com/ oldalon találsz meg.

2011. március 3., csütörtök

Andres Musta csomag

Andres Musta most sem volt rest és elővette legjobb tudását, hogy új szitázott matricákat küldjön a messzi Kanadából, Port Perryből. Andres szorgos hétköznapjait egy általános iskolában tölti, hiszen itt okítja a nebulókat vizuális kommunikációra. Az alábbi oldalon több munkáját is megtekintheted!
http://www.flickr.com/photos/andresmusta/

Hargo matrica csomagja

Messziről jött ember azt mond amit akar.. Hargo is mondja a magáét, talán elég messziről is jött, hiszen a csomag egyenesen Sommervilleből érkezett az Amerikai Egyesült Államokból.
Most épp azt, hogy készpénzre váltja otthon porosodó Warhol képeid! Ha esetleg Te is a tulajdonosa volnál egynek jelentkezz nála! ;)

Amennyiben kíváncsi volnál mit művel Hargo, nézd meg a képeit a flickr oldalán vagy a honlapján, ahol több projectjére is fény derül.
http://www.flickr.com/photos/hargadon/
http://www.not-rocket-science.com/

2011. február 24., csütörtök

Vinylone pack

Megkezdődik a futam, és ezennel megérkezett az első pakkocska is egyenesen Holland földről!
Vinylone nem csak saját cuccait hanem Bytedust valamint Wojo cuccait is mellékelte a pakkhoz.
Amennyiben kapcsolatba szeretnél lépni az alkotóval megteheted azt flickr-en keresztül.
http://www.flickr.com/photos/13174103@N07/

2011. február 23., szerda